Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Völgy túra

2010.09.25

 

 Kész ÁtKelés -túra 

lett a Völgy túrából. Miért is? Majd mindjárt megtudjátok. De kezdjem csak az elején. Múlt szombaton reggel szakadt az eső, ezért lemondtam a meghirdetett túrát. Pedig többen is voltak, akik útnak indultak volna még így is. Aztán kedden K. Misi fölhívott, hogy bár ő és Nándi nagyon sajnálják, de elmennek a Zemplénbe tájékozódási versenyre, de én azért próbáljam meg most szombaton megint a Völgy-túrát. Meghirdettem, s naponta többször megnéztem az interneten, meghallgattam a rádióban, Tv-ben, milyen időt jósolnak szombatra. Egyre jobbak lettek a kilátásaink, így 25-én reggel bizakodva mentem Szentendrére. Nagy örömömre 9-en (B. Jani, H. Kata, K. Tünde, M. Laci, N. Erzsi, P. Zsuzsa, S. Csaba, S. Jóska és én) össze is gyűltünk. Időben befutott a pesti busz, s rajta J. Juli. A buszon egy kedves társaság közelében ültünk. Két fiatal pár egy-egy kicsi babával: Laurával és Lizivel      

Ők egy megállóval tovább mentek, Lepencéig. Mi a Nagymarosi rév-nél kiszálltunk. Egy kis öltözködés, szerelvényigazítás után megkerestük a piros jelzést. Közben benéztünk egy szép kis templomba is, ahol délutáni esküvőre kezdték díszíteni a padokat. 

Utunk az Apát kúti patak völgyében vezetett. És ez így ment egészen P.szentlászlóig. Ha megnézed a képeket, talán kapsz egy kis ízelítőt, milyen vadregényes, lenyűgöző szépségű helyeken mentünk. A patak kanyargott a völgyben, mi pedig hol az egyik partján, hol a másikon kísértük. Így aztán örökké csak átkeltünk. Juli szavaival ez volt a Kész ÁtKelés túra. Az út olyan enyhén emelkedett, hogy nem is vettük észre. Egyszer egy híd vitt keresztül a patakon. Annyira meglepődtünk, hogy nem is mertünk tovább menni a túloldalon, inkább visszajöttünk. Na, ezt kár volt, mert pár méterrel odébb "zsákutcába" futottunk. Nem baj, mi úgyis az "átlábaláshoz" vagyunk szokva, így megint átgázoltunk a patakon. De sajnos már utoljára. Rövidesen beértünk P.szentlászlóra. A központban már ott állt egy busz indulásra készen. Öten fölpattantak rá, de mi másik öten vállaltuk az út legmeredekebb szakaszát, s fölkapaszkodtunk a Kisrigó étteremhez, ahol most sem ért minket csalódás. A teltház ellenére egy órán belül mindenki evett levest, s kis husit is, sőt még fizetni is sikerült. Majd a hátsó ajtón kiszaladva közelítettük meg a buszmegállót. Még jó kis futamodásra voltunk a megállótól, mikor utol ért minket a busz. De kérő tekinteteinkre megállt, és fölszedett minket. Minő szerencse! Gyorsan leültünk, s mehettünk tovább. De hogy milyen szerencsénk volt, csak akkor tudtuk meg, mikor beértünk az igazi megállóba. Ott ugyanis annyian szálltak föl, hogy már nem tudott mindenki leülni. Később a helyzet csak rosszabb lett. De nicsak! Ki mellé sikerült leülnünk? Laura és Lizi a családjával! Ők is nagyot kirándultak, a csöppségek jól el is fáradtak.De nemcsak ők. Mi is.

Remélem, jövő szombaton is ilyen kegyes lesz hozzánk az időjárás, s találkozhatunk megint a Rám szakadékban.

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Völgy-túra