Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kereszt túra

2012.01.29

Szikrázó napsütésben indultunk a szép piros vonaton Klotild liget felé. Már a vonaton is sejteni lehetett, hogy megint jó sokan gyűltünk össze. Klotild ligeten a nagy népszámlálás eredménye 29 fő!!! Egy barátságos kocsmában tudtuk magunkat a túrára előkészíteni. 10 óra körül útnak indultunk. Csípős hideg volt, de mindenki jól felkészült, és így vidáman róttuk a métereket Béla után. Sok új és régi kedves túratárssal beszélgethettünk. Az Iluska forrásnál megpihentünk csöppet, s elbúcsúztunk azoktól, akik nem jöttek tovább. Az út nagyon kellemes volt végig, nem volt meredek, a hideg miatt alig volt sár, a Nap pedig finoman melengette a hátunkat. Az erdőben a madarak olyan hangosan csiviteltek, mintha nem is mínuszok röpködtek volna. Béla egy helyen "ravaszul" eltérített a jelzett úttól, így aztán találkoztunk egy csapat muflonnal, "akik" úgy tűnt, kicsit megzavarodtak, mert kétszer is elszaladtak előttünk. Ezután visszamentünk a jelzett útra, ahol egy tisztáson újból láttuk muflon-barátainkat. Gyönyörű látvány volt a 10-12 hatalmas állat tekintélyt parancsoló csavart szarvukkal. Fél 12-kor egy napsütötte réten tartottunk ebédszünetet. Aztán nemsokára megláttuk Pilisszántót. Elmentünk a Boldogasszony kápolna mellett, s újabb néhány túratársunktól vettünk búcsút. Fél háromra értünk P. szentkereszten az Emma vendéglőbe. Itt néhányan csak egy levest ill. forralt bort ettünk-ittunk, hogy elérjük a 15:12-es buszt. De a busz csak 20-ra ért a megállóba. Bár néhányan leszálltak, de a fölszállást nem javasolta a vezető, mondván, mindjárt jön a mentesítő járat. (ilyen már volt tavaly a Janda túrán) Jó 20 percet kellett várni, de megérte, mert teljesen üres busz jött, ami aztán villámgyorsan Pomázra vitt minket. 

Nagyon jól esett ez a kis túra, testi-lelki felfrissülés a következő hetekre. Köszönjük, Béla!!!

(B.Nóra)

 

A mappában található képek előnézete Kereszt túra