Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Fürdő túra

2010.08.07

Ez is elérkezett! A nyaram csúcspontja augusztus 7-e. Egy hónapja ennek a napnak a lázában égtem. Vajon milyen idő lesz? Hányan jönnek el? Milyen különlegességgel tudom várni kedves túratársaimat?

Augusztus elején elég változatos volt az időjárás. Hol esett, hol fújt, hol hideg volt. Minden este a TV előtt ültem, hallgattam az időjárás jelentést. Péntekre (augusztus 6-ára) nagy vihart jósoltak, de szombatra már ki fog derülni kicsit.

Szombaton reggel erősen borongós napra ébredtem. 9-kor kint voltam az állomáson, a túratársak már gyülekeztek. Ki kocsival, ki kerékpárral, ki vonattal. A pestiek vonata jó negyed órás késéssel futott be. Végülis 15-en lettünk. Fölsétáltunk a "hegy"-re. Megnéztük a Szamárkövet, felidéztük a hozzá fűződő mondákat. Majd egy jó kis emelkedő után fölértünk a kilátóhoz. Az idő eddigre kitisztult, messzire elláttunk, gyönyörködtünk a végtelen víztükörben, s a körülötte levő hegyekben, s az égen úszó, gomolygó felhőkben. 11 óra körül elmentünk a plébániatemplomba. 2010. június 27-én szentelték fel az új orgonát, ami egyedülálló Európában, mert francia-barokk hangolású orgona. Csodálatos szerencsénkre Deák László orgonaművész éppen gyakorolt az esti koncertjére. Nagyon kedvesen teljesítette kérésünket, s egy rövid ismertető után kis koncertet is adott nekünk.

12 óra után értünk hozzánk, ahol aztán mindenki nagy elánnal vetette magát az ebéd előkészítésébe. Piri annyira készült, hogy hozott magával saját krumplihámozót is, meg tésztát a gulyásba! Az előkészítő munkások azért nem haltak sem éhen, sem szomjan. Volt sütemény, bor, üdítő! Akinek nem jutott munka, elment a Balatonba fürödni. Olyan remek volt a víz, alig bírták otthagyni. Sajnos a marha lassan puhult, így csak fél ötkor tálaltunk, de annál jobban ízlett mindenkinek. Utána lekváros és kakaós palacsinta volt. Az estebéd után pingpongozás, mosogatás. 7 óra előtt indult a vonat, így magamra maradtam. Furcsa volt a csend, de csodálatosan jó érzés volt visszagondolni a sok vidán csevegésre, nevetésekre.

Sajnálom, hogy voltak, akik távol voltak. Ők nagyon hiányoztak. Remélem, jövőre már nem lesznek hiányzók!

 

 

MVM SE Tb&Tf Szo           Augusztusi        túra-és versenyprogram

 Ssz. AUGUSZTUS
 A túra neve  Tájegység Útvonal Táv/szint Túravezető
 31. augusztus 7. szombat Fürdő túra Balaton-környék Zamárdi, mint cél max.10/100 Borbás Lászlóné

 

A mappában található képek előnézete Fürdő-túra 2010