Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Március 6-án vártuk a tavaszt Misi túráján. Jó sokan voltunk, rengeteget beszélgettünk. Évának "véletlenül" elárultam, hogy milyen jó darab a Klamm háborúja.

Évának sem kellett több, hétfőn már hívott is, hogy van jegy keddre, mehetünk. Így is lett. K. Kati, Éva és én nagy izgalommal mentünk a színházba.  Ez egy osztálydráma. Elsősorban középiskolások számára. Ezért volt, hogy a nézőtéren jellemzően diákok ültek. Rajtunk kívül még egy-két felnőtt volt csak.  Néhány diák elég éretlenül viselkedett, de Scherer Péter - a darab egyetlen szereplője, Klamm tanár úr -  ura volt a helyzetnek. Olyannyira, hogy a legvirgoncabbak is "beértek" a végére, s nagy átéléssel figyelték a tanár úr gyötrődését. A tanár úr hitvallását, hogy miért is szép a tanári pálya már teljes áhítattal hallgattuk.

Az előadás után még egy órácskára ott maradhattunk, s beszélgethettünk a tanár-diák kapcsolatról a darabban és a jelenlevő diákok iskolájában. Számomra meglepő volt, hogy azok a gyerekek, akik sokszor olyan éretlenül viselkedtek a darab alatt, milyen éretten, a helyzetet átérezve nyilatkoztak.

Jó este volt.

Kattints ide